Hanna születésének története - 2. rész

03:50 
Megszólal a fejem mellé készített telefon - K-Maro. Femme like you - Ez bizony Réka :) Külön ezt a csengőhangot állítottam be Nekik, hogy álmomból felébresztve is tudjam, helyzet van :)
Réka kissé megszeppent hangon szólt bele a telefonba, elmesélte, hogy 3 óra óta rendszertelen összehúzódásai vannak, illetve a nyákdugó is elment.

A klasszikus kérdést tette fel:: "EZ MÁR AZ??"

Boldogan (és kissé kómásan :)) járkáltam a lakásban, eszembe jutott a másfél héttel azelőtti találkozásunk, amikor végigbeszéltünk mindent, ami a szüléssel kapcsolatos.
Jó volt abban a tudatban lenni, hogy van hová csatolni a dolgokat.
Mondtam Rékának, hogy vegyen egy finom, meleg zuhanyt, és figyelje meg, mi történik. Ha elmúlnak az összehúzódások, akkor ez még nem az. Ha azonban beállnak rendszeressé, akkor hamarosan Hannát a karjai között tarthatja :)

Rendkívül izgatott voltam, de gyorsan visszabújtam aludni, ki tudja, milyen hosszú nap áll előttem, szükségem lesz az erőmre.

04:30
Újra csörög a telefonom, hát mégsem álom volt!
Réka arról számol be, hogy a zuhany jól esett, és beindult tőle a folyamat, eljött tehát a szülés napja! :)
6 percenként érkeztek a hullámok, Réka jól érezte magát, még részletesen elmesélte, mit érez, hallottam egy-két fájáson átszuszogni magát, tudtam, hogy jó helyen van otthon, javasoltam, pihenjen, szüksége lesz az erejére.
Megkérdezte, honnan fogja tudni, hogy indulni kell.
Elmondtam Neki, hogy a folyamat egyre dinamikusabb lesz, nem feltétlenül a fájások között eltelt idő fogja mutatni a vajúdás miben létét, sokkal inkább az intenzitás, az érzésvilág fog változni, de maradjunk kapcsolatban, és hívjon, amikor úgy érzi, változott valami.
Azzal visszafeküdtem én is pihenni, és álmomban már a szülőszobán jártunk :)

05:20
Nem értem a csengést, azt hittem, ébren vagyok, és a kórházban vagyunk.
Meglepődtem, amikor észleltem, hogy a fejem még a párnámra nehezedik, de hamar ocsúdni kellett, hiszen a telefon a valóságban zümmögött a fejem mellett :)
Réka azt mondja, nem tud már aludni, mászkál a lakásban, mindene össze van készítve, nem tudja, mi legyen.
Még mindig nagyon kommunikatív volt, biztattam, tegyen úgy, ahogy számára a legkényelmesebb. Azt mondta, jó otthon, Péter még alszik, ő a saját ritmusában vajúdik.
Kérdeztem, átmenjek-e, de végül úgy döntött, még jó egyedül.
Én ekkor lezuhanyoztam, (a dúlatáskám már össze volt készítve), levágtam a körmeimet, nehogy masszírozás közben véletlenül kellemetlenséget okozzak. Bekentem az arcom Anyától kapott csoda-oljommal :), és megittam egy finom teát. Úgy döntöttem, még mindig rám fér a pihenés, végül visszakuckóztam, de olyan finom, izgatott bizsergés járt át, nehezen szántam rá magam az alvásra.
Azért csak elnyomott az álom, újra a szülőszobán találtam magam....

09:00
- Azt hiszem, most valami megváltozott - nyögi Réka a telefonban. Más a hangja, távolabbról érkezik, elnyújtottabb, szűkszavúbb. El is hallgat nyomban, hallom, egy erőteljes fájás lepte meg, annyit mond csak: - Szandra, most már a könnyem is kifolyt, 4 percenként jönnek... induljunk...
A testem tettre kész, az elmém csendes volt, kiüresedett, képes a befogadásra, feltétel nélküli elfogadásra.
Felöltözöm, kapok egy útnak indító, biztató puszit, és bőröndömet magam mögött húzva kiléptem a szakadó esőbe.
Azon tűnődtem, bármilyen melankólikusnak is fest első ránézésre ez a nap, mégis szépnek látom. A természet lecserélt téli álarcát a tavasz első jeleire. Hálát adtam, hogy útnak indulhattam, boldogság áradt szét a tagjaimban.
A metrón zötykölődve két néni ült mellém, és hihetetlen, de egyikük a saját szüléstörténetét kezdte mesélni a másiknak. Nem figyeltem túlzottan, nem akartam elveszni a történetében, a kiüresedett állapotom megtartására összpontosítottam. Azért mégis mosolyognom kellett... áldott ez a nap, gondoltam.

10:10
A szülészet előtti parkolóban találkozunk Rékáékkal, Péter is izgatott mosollyal üdvözöl.
Míg kipakoltuk a szükséges táskákat a csomagtartóból, Réka egy újabb fájásba lélegzett bele, gyönyörűen csinálta!
A liftben érkezett a következő összehúzódás, figyeltem.

Becsöngettünk a szülőszoba ajtaján, és én azzal a pillanattal veszítettem el az időérzékemet.
Egy alacsony, kerek néni jelent meg előttünk, Rékának szegezve a kérdést:
- Mi a panasza?

Mind a hárman egyszerre sápadtunk le és fojtottuk el a feltörő röhögést, de Réka becsülettel felelt a kérdésre:
- Azt hiszem, szülök.

Péterrel imádkoztunk a háta mögött, hogy nehogy ez a nő legyen a szülésznő...
A néni kedélyesen közölte, hogy remek, akkor szól a szülésznőnek.
Fohászunk célba találta, Hála az Égnek!
:)

Levettük a cipőt, kabátot, már-már fullasztó meleg volt odabent.
Közben megérkezett egy tünemény nő, és elvitte Rékát a vizsgálóba.

Péterrel kettesben maradtunk az előtérben, és beszélgetni kezdtem Vele.
Megkérdeztem, mi a terve aznapra.
Mondta, hogy már nem megy be az  iskolába, hazamegy, és ha lehet, akkor szóljak neki, amikor bejöhet.

Ahogy az az előző bejegyzésben már elmeséltem, Péter erősen idegenkedett a kórházi környezettől, végig arról volt szó, hogy nem fog bejönni a szülőszobára, nem is készült semmilyen módon a szülésre, korán tisztázták ezt a dolgot.
Most azonban úgy éreztem, nem hagyhatom annyiban a dolgot.
Rákérdeztem, hogy mi van a fejében, ami miatt úgy döntött, ő itt most kilép a történetből.
Azt mondta, nem tudja pontosan, de ódzkodik ettől az egész helyzettől.
Megkérdeztem, vajon félelmetesnek találta-e azt, amit otthon látott a feleségén?
Nemmel válaszolt.
Remek! Erre a szálra lehet építeni!

Elmondtam Neki, hogy pont ugyanaz fog történni itt bent még órákon keresztül, mint eddig, csak most már itt leszek velük én is, a szülésznő is, és segítünk, bármire szükségük van. Ha van kedve, jöjjön be, nézze meg a szobát, legyen még egy kicsit velünk, ha nem siet sehová.
Egymásra mosolyogtunk, ennyiben maradtunk.

Réka eközben a szülésznő kíséretében kilépett a vizsgálóból, aki rám nézett, kedvesen elmosolyodott, kezet nyújtott, s lévén, még nem találkoztunk ezelőtt, bemutatkozott.
Olyan jól esett ez a gesztus!
Tudjátok, hogy gyakran teszik fel a kérdést, hogy fér meg egymás mellett dúla és szülésznő, de ezzel a nyitánnyal tudtam, partneri kapcsolat elébe nézünk. Egyre boldogabb voltam.

Kiderült, hogy Réka méhszája már 3 cm-re nyitva van, hurrá! :)

A szülésznő (Gottfried Anikó) feltette a nagy kérdést: van-e preferencia szülőszobát illetően?
Réka rám pillantott, majd kimondta: nagyon örülne az alternatív szobának.
Anikó szája szélén egy pillanatig huncut mosoly ült, majd közölte, hogy szerencsénk van, mert éppen szabad a szoba.
Hip-hip-hurrá!!!!! :))