Vendégbabák

Elárulom Nektek, hogy rettentően izgatott vagyok, 2013.02.11-én, hétfőn ugyanis elindul a Vendégbabák csoport!
Mit jelent ez pontosan?
Gyászfeldolgozó csoportról van szó, ahol a perinatális veszteségek fájdalmát hordozó emberek kapnak segítséget. Olyan nők és férfiak, akik magzatukat, vagy kisbabájukat veszítették el ilyen-olyan módon, akár a várandósság alatt, akár a szülés során, vagy egy kicsit később.
Meséltem már erről bővebben? Ha jól emlékszem, akkor néhány szóval említettem már, illetve a facebook-on osztottam meg a lehetőséget. (Ezúton is köszönjük a sok megosztást, jó helyekre jutott el az információ!)

Ebben a bejegyzésben már meséltem Nektek a dossziéról, amit a halálunk esetére érdemes összeállítani, illetve egyáltalán arról, hogy mi a személyes viszonyom a halállal.
Akkor még nem tudtam, hogy mennyire magával fog ragadni a témakör.
Azóta megérett bennem: Igen, én szeretnék ezzel foglalkozni! Szeretnék olyan anyáknak, apáknak, családoknak segíteni, akiknek az élet veszteséget mért, és tudásommal, odafordulásommal, szeretetemmel a támasz lehetőségét nyújtani nekik.
A csoport ugyanis arról szól, hogy a sorstársak egymást megtartva, kéz a kézben segítik egymást. Mi, mint "vezetők", (laikus segítők) az irányt mutatjuk meg, és a kereteket biztosítjuk, a lépéseket nekik kell megtenni.

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy számomra igen kedves dúlatársammal együtt vállalhatom a csoportvezetést. Pintér Ilonával együtt végeztük el a dúlaképzést, és azt hiszem, hogy mi képviseltük a két végpontot a csoportban. Ő volt a legidősebb, én pedig a legfiatalabb az akkori évfolyamban. Az első pillanattól fogva nagyon szerettem őt. Ilona nekem megtestesíti az ősi, archetipikus Anya figurát: tudást, bölcsességet, biztonságot, erőt sugároz és megtart. (ezek mellett még vigyáz is rám :))
Szóval Ő kért meg engem, hogy legyek társa ebben a szép feladatban, és februárban indítsuk el a csoportot.
Már az első pillanattól fogva azt éreztem, hogy itt van a helyem. Izgalommal, kíváncsisággal vagyok telve, és nagyon érdekes, hogy egyáltalán nem félek. Többen is megkérdezték tőlem, hogy hogy érzem, lesz-e elég erőm cipelni a sok nehéz történetet? Úgy gondolom, hogy az elmúlt időben nagyon sokat tanultam, fejlődtem, erősödtem, és megérettem a feladatra. Természetesen nagyon izgatott vagyok, de ez jó izgalom. Várakozás, készülődés, odagondolás...

A csoportba való jelentkezés úgy működik, hogy azok a nők és/vagy férfiak, akik szeretnének ide járni, azok megkeresnek minket (e-mail-en, telefonon), és mi felvesszük velük a kapcsolatot.
Még az indulás előtt szervezünk egy személyes találkozót. Akkor megbeszéljük a részleteket, röviden megosztják velünk a gyászolók a történetüket, és a végén a benyomások, információk alapján lehetőség van eldönteni: ezt keresték-e.
Az első 3 alkalom egyébként nyitott, akkor lehet még becsatlakozni, illetve meggondolni magát az illetőknek, ha valami miatt úgy alakul :), utána bezárjuk a kapukat, és akik letették a voksot a csoport mellett, azok összesen 10 alkalommal fognak találkozni - júniusban ér véget a közös munka.

Van olyan, hogy a szülőpár együtt érkezik a csoportba - nagy szeretettel várjuk tehát a férfiakat is! - és persze van úgy, hogy a nők egyedül érkeznek, azt mesélve, hogy a párjuk "tipikus férfi", ő egyedül, belül dolgozza fel a fájdalmát.
Így is, úgy is rendben van a történet, a lehetőség mindenki számára nyitott, adott.

Kérdezték már tőlünk, hogy vajon az ő gyászuk nem túl "kicsi"-e a csoporthoz, tudván, hogy vannak nagyon nehéz történetek.
Tudnotok kell, hogy a csoport egy csodálatos megtartó kör, ahol a tagok nem minősítenek, nem ítélnek, nem címkéznek. A gyász mindenkinek épp ugyanolyan fájdalmas, mindegy, hogy objektíve mekkorának tűnik. Ezt nem lehet így mérlegelni. Mindenkinek fel kell dolgozni a sajátját, nem hasonlítgatják össze egymásét.
Mivel a titoktartás minden tagot köt, így a bizalom nagyon gyorsan kiépül, elmélyül. Biztonságos a terep, beleférnek a legmélyebb érzések, a legfájóbb érzések kifejezése. A történetek és a hozzá kapcsolódó érzések a találkozások során egyre részletesebben bontakoznak ki egymás szeme előtt. Ez egy nagyon erős sorsközösség kialakulásához vezet, aminek hihetetlen felszabadító ereje van.

Szóval most ott tart a folyamat, hogy találkozunk a gyászolókkal, megbeszéljük a legfontosabb dolgokat, és testileg, lelkileg készülünk a hétfői indulásra.
Még van néhány hely a csoportban, így ha van olyan ember a környezetetekben, akinek tudjátok, hogy jól jönne az ilyesfajta segítség, bátran továbbítsátok nekik a lehetőséget.
Nagyon érdekes, hogy szinte minden baráti társaságban tudunk olyan történetről, ahol valamelyik félnek volt már vesztesége, de általában tabuként kezeli a környezet, vagy elbagatellizálja az egészet, olyan kliséket adnak a gyászolóknak, mint "ennek így kellett lennie", "az élet megy tovább", vagy ehhez hasonlók, amivel kiválóan elúsznak a történet felett, azonban az érintett személynek a lelkében ott ég tovább a fel nem dolgozott gyász... talán most jött el az ideje annak, hogy begyógyítsa ezeket a sajgó sebeket, még akkor is, ha nem mai a veszteség. Egy rég eltemetett, fel nem dolgozott fájdalom ugyanúgy hatással van a jelen érzésekre, félelmekre, szorongásokra, mint a frissek... úgy hívjuk ez a dúlakörben, hogy búvó patak.

A csoport egyébként kéthetente hétfőn találkozik, este 6 órás kezdéssel, a Margit híd lábánál, a Pozsonyi úton. A csoportban való részvétel: INGYENES.